Miskolctapolcáért Egyesület

Az a fontos, hogy összefogjunk valakiért, vagy valamiért, s nem az, hogy valaki, vagy valami ellen!

                                              Miskolctapolcáért Egyesület Közgyűlés

                                                  Szakmai beszámoló

                                                        2011 év

Ha összességében szeretnénk értékelni a 2011-es esztendőt, akkor meg kell állapítanunk, hogy mindaz, amit egyesületünk tervezett, az elmúlt évben az megvalósult.

 

Rendszeres program:

 

Heti rendszerességgel hétfőn illetve szeptembertől kedden és csütörtökön délután tartjuk nyitva a házat a Miskolc Megye Jogú Várossal kötött közművelődési szerződés alapján.

Minden csütörtökön este fél hattól –fél kilencig, jógaoktatás van a közösségi házban. A program vezetője: Szabóné Kertész Katalin.

Kedden pedig más miskolctapolcai egyesület nő tagjai kártyáznak.

 

Sport:

 

Egyesületünk nőtagjai heti rendszerességgel Nordic Walking edzésen vesznek részt. Miskolctapolca Szent Benedek hegyi és a Hejő parti edzés minden alkalommal 1,5 óra.

 

 

Kiemelt programjaink:

 

Február: Kocsonyafesztivál

 

Az egyesület tagjai szokásához híven kisebb nagyobb csapatokban közösen járta az idei Kocsonyafesztivál programjait. Szombaton közös séta, kocsonyázás, és pincelátogatás volt az Avasi Szarka pincészetben, ahol a finom borok mellett, Borsos István szobrászművész mindenkit megajándékozott egy saját készítésű egerészölyv körtemuzsikával.

 

 

Március: Közgyűlés

 

Megtartottuk idei közgyűlésünket 2011. március 26-án, amelyen az egyesület tagjai elfogadták a pénzügyi, elnöki, szakmai beszámolót, és a közhasznúsági jelentést.

 

Május: Adománygyűjtés

 

 A miskolctapolcai lakosoknak, valamint a sajtóban meghirdettük május 7-re a ruhagyűjtést a Máltai Szeretetszolgálat javára. Közel ötven zsák férfi,női, gyerek ruhanemű, ágynemű és takaró gyűlt össze, amelyet átadtunk Szekeres Gábornak, az Észak-magyarországi Régió vezetőjének.

 

 

 

 

Te szedd Akció!

Miskolctapolca is csatlakozott a "Teszedd 2011", önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz.

Tapolcán a Miskolctapolcáért Egyesület tagjai takarítottak. A Közösségi Ház és környéke, valamint a Barabits sétány és a Nagyparkoló is megtisztult kezünk nyomán.

 

Június: Lecsó fesztivál

Részt vett egyesületünk a június 14-i perecesi Lecsó Fesztiválon, ahol Tökös lecsó kompozíciónk ugyan nem nyert, de a csapat jól szórakozott.

 

 

Június- Július- Augusztus: Működik az Információs Pont

 

  A 2011 évi idegenforgalmi alapra pályázva egyesületünk kapott 100 ezer Ft. támogatást a Miskolci Önkormányzattól, hogy működtetni tudta az Információs Pontot a nagyparkolóban. Ennek elsődleges célja az volt, hogy az ide érkező és parkoló vendégeknek tájékoztatást adjunk a helyi és a miskolci kulturális programokról, kirándulási lehetőségekről, és szálláshelyekről. Szerződést kötöttünk a Diák Meló szövetkezettel, és a hétvégeken nyelveket beszélő diákok tartottak ügyeletet

 

 

Augusztus: Bükk19 Cserkész csapat

 

A cserkészcsapat elfoglalta a Közösségi házat, s „Ismerd meg Miskolcot” Városjárást szerveztek. A csapatok feladata az volt, hogy bizonyos helyszíneket felkeressen, megismerjen a városban.

Közös főzés, este pedig tábortűz volt.

 

 

 

 

Szeptember: Mihály napi gombatúra

 

Vasárnapi kirándulásunk a Nagykőmázsára indult, amely a fárasztó túrán kívül a

gombaszedést is célozta.

 

 

 

 

 

Október: Szlovákiai Kirándulás

Program: 2011.október 8-án.

7.30. indulás a miskolctapolcai nagyparkolóból

9.15. Érkezés az Ochtinai –aragonit barlanghoz.

9.30. Indulás a barlangtúrára

10.30. Indulás Rozsnyóra

11.00. Rozsnyó városlátogatás, szabad program

13.00. Indulás Krasznahorkára

14.00. Várlátogatás, és Betléri Kastély

16.30. Indulás Kassára

17.30. Kassai séta, vásárlás

19.00. Hazaindulás

20.30. Tervezett hazaérkezés

 

November: Disznótoros

 

November végén megrendeztünk a második disznóölést és este disznótorost, valamint közös mulatságot.

 

 

Miskolc, 2012. január 31.

 

 

 

                                                                                                             Orosz Erika

                                                                                                                   elnök

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 37
Tegnapi: 13
Heti: 37
Havi: 108
Össz.: 88 157

Látogatottság növelés
Oldal: Közgyűlés 2012
Miskolctapolcáért Egyesület - © 2008 - 2024 - miskolctapolca.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »