Miskolctapolcáért Egyesület

Az a fontos, hogy összefogjunk valakiért, vagy valamiért, s nem az, hogy valaki, vagy valami ellen!

    Megtartottuk éves közgyűlésünket   

kep027.jpg                

                                        Miskolctapolcáért Egyesület

                                                     Beszámoló

                                                        2010 év

 

 

Ha összességében szeretnénk értékelni a 2010-es esztendőt, akkor meg kell állapítanunk, hogy mindaz, amit egyesületünk tervezett, az elmúlt évben az megvalósult.

 

Rendszeres program:

 

Heti rendszerességgel hétfőn és csütörtökön délután tartjuk nyitva a házat a Miskolc Megye Jogú Várossal kötött közművelődési szerződés alapján.

Minden csütörtökön este fél hattól -fél kilencig, jóga oktatás van a közösségi házban. A program vezetője: Szabóné Kertész Katalin.

 

 

Kiemelt programjaink:

 

Február: Kocsonyafesztivál

 

Az egyesület tagjai szokásához híven kisebb nagyobb csapatokban közösen járta az idei Kocsonyafesztivál programjait. Szombaton közös séta, kocsonyázás, és pincelátogatás volt az Avasi Szarka pincészetben, ahol a finom borok mellett, Borsos István szobrászművész mindenkit megajándékozott egy saját készítésű kisbékával. Vasárnap este pedig a Budapest Klezmer Band koncertet hallgattuk meg közösen a színházban. 

 

 

 

 

Március: Közgyűlés

 

Megtartottuk idei közgyűlésünket 2010. március 10-én, amelyen az egyesület tagjai elfogadták a pénzügyi, elnöki, szakmai beszámolót, és a közhasznúsági jelentést.

 

Május: Kirándulás

 

Május 8-án egyesületi kirándulás a Grassalkovich kastélyba Gödöllőre, amelyet idegenvezetővel néztünk végig és az Operett színházba, ahol a Menyasszonytánc című nagysikerű musicalt néztük meg.

 

Június: Adománygyűjtés

 

 A miskolctapolcai lakosoknak, valamint a sajtóban meghirdettük a ruhagyűjtést az árvízkárosultak javára. Közel száz zsák férfi,női, gyerek ruhanemű, ágynemű és takaró gyűlt össze, amelyet átadtunk Dr. Csiba Gábornak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Csoport elnökének, és Szekeres Gábornak, az Észak-magyarországi Régió vezetőjének. A szeretetszolgálat képviselői tájékoztatták a sajtót, az adományt Kazincbarcikára viszik, ahol szortírozzák és a Sajó menti árvízkárosultakhoz kerül.

 

                 Gyógyító - hétvége Ideje: 2010. június 19 - 20

 

 

Az Áldott-Kéz 2000 Nemzetközi Alapítvány és a Miskolctapolcáért Egyesület

közösen szerveztünk egészséges hétvégét ahol tanácsadás és kezelést kaphatnak az érdeklődök. Nagy volt az érdeklődés a két napos rendezvényen szinte folyamatosan érkeztek a gyógyulni vágyók.

 

 

Június- Július- Augusztus: Működik az Információs Pont

 

  A 2010 évi idegenforgalmi alapra pályázva egyesületünk kapott annyi támogatást a Miskolci Önkormányzattól, hogy működtetni tudta az Információs Pontot a nagyparkolóban. Ennek elsődleges célja az volt, hogy az ide érkező és parkoló vendégeknek tájékoztatást adjunk a helyi és a miskolci kulturális programokról, kirándulási lehetőségekről, és szálláshelyekről. Szerződést kötöttünk a Diák Meló szövetkezettel, és a hétvégeken nyelveket beszélő diákok tartottak ügyeletet. Megkerestük a miskolctapolcai panzió és szállodatulajdonosokat, hogy támogassák - fejenként 5000 forinttal/ nyár - azt, hogy hét közben is nyitva lehessen az információs pont, és akkor elhelyezhetik a prospektusaikat az Információs Pontban, de sajnos mindössze egy támogatót találtunk.

A tapasztalatokat összegeztük, s eljuttattuk az Önkormányzathoz, valamint az új önkormányzati képviselőhöz is:

 

   „ Bizonyára Önök is tudják, hogy a Miskolctapolcáért Egyesület üzemeltette az idén is az Információs Pontot a Miskolctapolcai nagyparkolóban, valamint a Szent Benedek Ünnepen a Barabits sétányon. Összegyűlt egy csokor tapasztalat, hiányosság, amit szeretnék Önökkel megosztani, /bár legtöbbről már Önöknek is van információja, hiszen folyamatosan jeleztem /abban a reményben, hogy a következő szezonban ezekkel már nem kell szembesülnünk. Nekem mindig az volt az álláspontom, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy nincs élményfürdő, hanem, hogy olyan alapvető hiányosságok vannak az üdülőövezetben, ami miatt az-az érzése vendégnek, és itt lakónak, hogy nincs a területnek gazdája:

 

1. Nagyon sokan kerestek kempinget, ahol akár sátorozni, akár lakókocsival lehetne parkolni.

2. A Hejő ligetben kevés a szemetes, és nincs illemhely, pedig minden hétvégén megtelik városlakókkal, akik főleg a kiserdőt használják erre a célra.

3. A nagyparkolóban nincs illemhely, ezért a buszsofőrök a zöldben intézik el dolgaikat, amíg várakoznak az utasokra. Itt is kevés a szemetes.

4. Nincs pénzváltóhely, és kevés a bankautomata.

5. Parkolásért búsás díjat szedünk, de nincs az automaták mellett olyan ami váltja, vagy elfogadja a papírpénzt. A parkolók környezetében lévő üzletek pedig nem váltanak.

6. A játszótér mellett és az egész parkban nincs egyetlen egy illemhely sem, pedig nagy igény lenne arra, hogy pl.a babák pelenkáját higiénikusan ki lehessen valahol cserélni.

7. Hiányzik egy állandóan működő Információs Pont, vagy Tourinform Iroda, ahol térképek kaphatóak, és a megyei programokról felvilágosítást lehet adni. Vannak már gyönyörű kiadványaink, de nincs aki kínálja Őket. Amit egyesületünk felvállalt - péntek, szombat, vasárnap: 10 hétvége - az kevésnek bizonyult, mindennap szükség lenne rá.

8. A virágosításból mindig kimarad a Békás-tó környékén lévő néhány virágtartó. Egyesületünk két éven keresztül, amikor kapott virágpalántákat kiültette és gondozta Őket, de mostanra elkoptak, s nincs aki pótolja.

9. Nincsenek utcajelző táblák, pedig ma már a legkisebb faluban is esztétikus táblák mutatják az utcákat, itt nagy szükség lenne rá, hiszen a magánszálláshelyekhez, panziókhoz cím alapján jön a vendég.

10. Nincs jelölve az autópálya lehajtóknál, és a város végein Miskolctapolca és a Barlangfürdő.

11. Többen kerestek kedvezményekre jogosító városi kártyát, mint pl a Budapest kártya, vagy a HotelInfo.

12. A Posta nagyon hamar bezár, és szombaton nincs nyitva, ami egy üdülőhelyen fontos lenne.

 

 

  Ezek voltak azok a felvetések, amelyekkel nem egyszer-egyszer, hanem szinte naponta megkeresték az Információs Pontokat. Azt reméljük, hogy segíthettünk munkájukban! „

 

Július: IV. Szent Benedek Ünnep

 

    A Miskolctapolcai Nyár egyik rendezvénysorozatába és a Hejő Menti Fesztiválba illesztettük júliusban a már lassan hagyományos Ünnepünket. A Mecénás Alaphoz benyújtott pályázatunkkal mindössze 100 ezer forintot nyertünk, így a MŰHA segítsége nélkül, még ezt sem tudtuk volna finanszírozni. A programok jól sikerültek, de általános tapasztalatunk, hogy nagyon hiányzik a vendégek kulturált fogadásához egy pénzváltóhely, egy folyamatosan nyitva tartó információs pont, ahol térképek, programfüzetek kaphatóak, egy- vagy több kulturált illemhely, és még sokkal több szemetes.

Program:

IV. Szent Benedek Napi Ünnep

Miskolctapolcán

amely az idén kapcsolódik az I.Hejőmenti Fesztivál programjaihoz

Időpont: 2010.Július 17. szombat  -18 vasárnap
                       9 - 20 óra között

Helyszín: Barabits sétány


Programok a nagyszínpadon:

Július 17-én  Szombaton

10.00  Perecesi Bányász Fúvós Zenekar nyitóprogramja


11.00  Safari Parki Utazás , zenés gyermekműsor Erős Judit és Szakszon Csaba előadásában

15.00. Divatshow - Furdi Zsóka csapatának táncos divatbemutatója

16.00  Közös délutáni jóga torna- Sass Tiborral


16.30. Ki tud többet Miskolcról? Városismereti totó eredményhirdetése, ajándék sorsolása.

17.00. Miskolci Musical és Dalszínház: Fergeteges Retro Bulija

Július 18-án Vasárnap

11.00  Csodamalom Bábszínház előadása

Mindkét napon a Barabits sétányon: Vásári kavalkád: fazekas, kézműves, üvegműves, édesség, fajátékok és bio termékek,

 

 

 

Július: Kiállítás

 

Ebben az évben újabb Miskolctapolcán élő művésznek szerveztünk kiállítást. Újmáriné Tóth Mária keramikus mutatta be alkotásait. A kiállítás két hétig nyitva volt és nagyon sokan látogatták.  Tájékoztattuk a lakosságot a postaládákba dobott szórólapon és a sajtón keresztül is.

 

Szeptember: Mihály napi  Gombatúra

 

Vasárnapi kirándulásunk a Nagykőmázsára indult, amely a fárasztó túrán kívül a

gombaszedést is célozta.

 

November:

 

November 6-án: Őseink Hitvilága címmel Kovács Kálmánné lélekgyógyász előadása, és bemutatója volt.

 

December: Disznótoros

 

Karácsony előtt egy héttel rendeztünk disznóölést és este disznótorost, valamint közös mulatságot, amelynek jó visszhangja volt, ezért úgy döntöttünk, hogy ebből hagyományt teremtünk.

 

Partnerség:

 

 

2008 novemberében, a vezetőség jóváhagyásával Egyesületünk tagja lett a Hejőmenti Településszövetségnek. Ebben az évben közösen szerveztük a Hejő-menti Fesztivált, bevonva a programokba a Nagy - Szentbenedek hegyi boros pincéket is, így három helyszínen folytak a kulturális és a gasztronómiai programok.

 

Miskolc, 2011. április 8.

                                         Orosz Erika

                                                                                                                   elnök

 

kep027.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 13
Heti: 23
Havi: 94
Össz.: 88 143

Látogatottság növelés
Oldal: Közgyűlés 2011
Miskolctapolcáért Egyesület - © 2008 - 2024 - miskolctapolca.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »